Kolostorszállás

A Tisza folyó szomszédságában, Szolnok belvárosában található közösségi szálláshely, mely a Belvárosi Templom, a Rendház és a Vártemplom felújításával párhuzamosan készült el.

A szálláshely a plébánia épületében, a ferences kolostorban került kialakításra. Az emeleten kapott helyet egy kisebb közösségi tér és 4db háromágyas hálótermi szoba, melyek igény szerint pótágyazhatóak. Két-két szobához tartozik egy-egy fürdőszoba külön bejárattal a szobákból és a folyosóról is.

A berendezés és a felszereltség folyamatosan karbantartott, formáiban, színeiben összhangban van.
A szálláshely tematikájához kapcsolódva zarándokokat is szívesen fogad.

A közösségi térben lehetőség van kávé, tea elkészítésére, valamint egy mikró-hullámú sütővel ételek felmelegítésére. A szükséges poharak, tányérok, evőeszközök is a vendégek rendelkezésére állnak. Étel ital tárolására alkalmas hűtőszekrényt igénybe lehet venni díjmentesen.

  • szállás ár: 10 000 Ft/fő/ nap + 450 Ft/Fő/ nap Idegenforgalmi adó
  • parkolás, zárt parkolóban

A szállás díját kérjük előre utalni az alábbi számlaszámra.

Bankszámla adatai:
Belvárosi Plébánia Szolnok 11745011-20040118 OTP Bank

Elérhetőségeink:

Foglalás:

Lemondás:

  • 7 nappal az érkezés előtt a szállás díjmentesen lemondható, ebben az esetben a befizetett összeget visszautaljuk.
  • 2-6 nappal az érkezés előtti lemondás esetén a befizetett összeg felét (50%) utaljuk vissza.
  • Érkezés napján történő lemondás esetén a befizetett összeget nem utaljuk vissza.

Visszajelzések a Kolostorszállásról:

Ezúton is szeretnék gratulálni, több szállást próbáltunk már ki Szolnokon, de magasan a Kolostorszállás viszi a prímet! Kényelmes ágyak, jó kialakítású tágas terek és tisztaság fogadja az érkezőket. Egyszerű és nagyszerű. Köszönjük szépen a lehetőséget!” /Budapestről/

“A vendéglátás nagyon kedves és rugalmas. Rendkívül szabadnak éreztük magunkat ezen a visszafogottságában is gyönyörű, szakrális helyen.” /Balatonfüredről/

A személyzet nagyon kedves, a hangulat családias volt. Szállás tiszta és kényelmes.
/Nyíregyházáról/